A European Alternatives és az Alliance Internationale de Jornalists 2010 óta dolgozik az Európai Polgári Kezdeményezés a Média Sokszínűségéért megalapításán, egy koalíción, amely támogatja annak elvét, hogy az európai intézmények a szabad, független és sokszínű információhoz való jog védelmezői legyenek. Különböző szervezetek, a média és szakmabeliek fognak össze Európa-szerte az Európai Polgári Kezdeményezés a Média Sokszínűségéért keretein belül azért a fontos célért, hogy a polgárok követelése megvalósuljon egy, a médiapluralizmust erősítő európai uniós irányelvben. Az Európai Polgári Kezdeményezés a részvételi demokrácia egy új eszköze, mely 2012 áprilisától működik a Lisszaboni Szerződésben foglaltak szerint. A Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi, hogy amennyiben a civil szerveződések összegyűjtenek minimum 1.000.000 aláírást legalább hét EU tagországból az indítványukra, ezt benyújthatják közvetlenül az Európai Bizottságnak, hogy a törvényhozó folyamatot kezdeményezve formálják meg az EU-s irányelveket.


A European Alternatives egy transznacionális szervezet, mely az aktív európai állampolgárságot promotálja 18 államban, több száz helyi csoporttal és partnerszervezettel együttműködve. Úgy gondoljuk, a legsürgősebb politikai, kulturális és társadalmi kérdéseket nem szabad többé csupán nemzeti szinten kezelni. Azért dolgozunk, hogy ösztönözzük a polgárokat, szervezeteket, informális csoportokat és mozgalmakat hogy európai szinten lépjenek fel, gondoskodva infrastruktúráról, szakértelemről, és lehetőségekről, hogy a helyi kezdeményezések hálózatot építsenek és nemzeteken átnyúló szintre lépjenek.

Az International Alliance of Journalists teret enged és lendületet biztosít a média szakembereinek, hogy összegyűjtsék az észrevételeiket, megoszthassák tapasztalataikat, egységesítsék a törekvéseiket, azaz befolyással lehessenek az újságírási gyakorlatra. Célja, hogy összekösse a média különböző szereplőit, akik egy kollektív tudásbázis létrehozásával és közös munkával újragondolhatják a felelősségi köröket mind civil és szakmai, mind egyéni és kollektív szinteken.

WHERE WE ARE


Rome Office:
Via Magna Grecia 39
00183 Roma
Italy
Tel: 0039 0688654110

Brussels Office:
36, Avenue D’Auderghem
1040 Brussels
Belgium
Tel: 0032 22343914
Email: eu@mediainitiative.eu

Sofia Office:
25, Malinova Dolina Neighbourhood
10000 Sofia
Bulgaria
Tel: +359 878 150340
Email: l.rangelova@mediainitiative.eu

Paris Office:
Théâtre de la Reine Blanche
2B Passage Ruelle
75018 Paris
France
Tel: 0033 183 87 04 90
Email: paris@euroalter.com

ECI Hungarian Coalition
Email: uszkiewicz.erik@mertek.eu

Berlin Office:
DJV Berlin
Taubenstraße 20
10117 Berlin
Germany
Tel: +49 170 55842367 / Tel: +49 152 24427988
Email:

Monique Hofmann – m.hofmann@mediainitiative.eu

Alexander Czekalla – a.czekalla@mediainiitative.eu


London Office:
c/o Goldsmiths Leverhulme Media Research Centre,
Dept of Media and Communications, Goldsmiths University of London
SE14 6NW London
United Kingdom
Tel: 00359 892043219 4
Email: amy@mediainitiative.org.uk

WHO WE ARE

Lorenzo Marsili
Europe

Campaign Initiator & Spokesperson

l.marsili@euroalter.com

Giovanni Melogli
Europe

Campaign Initiator & Spokesperson

gmelogli@alliance-journalistes.net

Alessandro Valera
Europe

Campaign Manager Europe

a.valera@euroalter.com

Aldo Torchiaro
Europe

Media relations / Italy online campaigner

a.torchiaro@euroalter.com

Andrea Montuori
Europe

Graphic and web designer

a.montuori@euroalter.com

Chiara Canestrini
Europe

Campaign assistant

eu@mediainitiative.eu

Monique Hofmann
Germany

German online campaign manager

m.hofmann@mediainitiative.eu

Carlo Testini
Italy

Italian campaign spokerperson

testini@arci.it

Rosen Dimov
Bulgaria

Bulgarian campaign coordinator

r.dimov@euroalter.com

Amy O’Donoghue
United Kingdom

UK Campaign Coordinator

amy@mediainitiative.org.uk

Erik Uszkiewicz
Hungary

Hungarian campaign coordinator

uszkiewicz.erik@mertek.eu

Tommaso Fattori
Italy

Italian campaign coordinator

tommaso.fattori@gmail.com

Michalis Simopoulos
Cyprus

Cyprus Campaign Coordinator

michalis@cypruscommunitymedia.org

Alexander Czekalla
Germany

German Campaign Manager

a.czekalla@mediainiitative.eu